2010. május 28., péntek

Biciklis felvonulás Update


Ismét elég szép számmal gyűltünk össze városunk központjában, a Székely Mikó Kollégium elött, meg nem erősített adatok szerint 760-an. Kellemes időjárási körülmények között gyülekeztünk, íme egy általam készített panoráma:

az indulás elött: (katt ide a 20 mpx-es felbontásért:D)



Ám az időjárás közbeszólt, kb 5 percre ahogy elindultunk, a jól eső bringázás közben az eső is szemelkélni kezdett, utánna egy enyhébb felhőszakadás zudult ránk és eme okból a tervezettnél rövidebb útszakaszt tettünk meg, mindössze 4 kmt tekertünk közösen:

Kerékpáros útvonal 512761 - powered by Bikemap

Az érkezés utáni panoráma: (szintén katt ide a nagyobb felbontásért!)



Bíróként voltam jelen a felvonuláson, két alkalommal zártam le a forgalmat és hát volt egy idősebb bácsika (persze luxusautóval) aki kicsit dühös volt a bringásokra, kb. olyan szituáció volt miközben a piros nyalókát tartottam a kezemben, jelezve neki, hogy most tilos az áthaladás mint mikor a torreádor játszik a bika idegrendszerével, kiabált, hogy én is ezelőtt húsz évvel, több mint tíz évet bicikliztem de nincs időm, nem érdekel, tűnjenek már el innen, na gondoltam azé mégsem süllyedek le egy c osztályos mercedes tulajának a szintjére és nem állok szóba, persze egy pár bringás durván visszaszólt de nah... no comment.
Végszóként: Szerintem ismét sikerült városunknak felhívni a figyelmet a biztonságosabb kerékpáros közlekedésért és a városvezetők figyelmét a kerékpárutak szükségességére és ennek szabályainak betartására is! Következőkor gyertek többen és hátha az időjárás sem szól közbe!

2010. május 24., hétfő

Saint George MTB Marathon 2010

Még 13 nap van hátra a rajtig, javában zajlik a szervezés, íme a térkép:

a hosszú pálya:


Kerékpáros útvonal 504727 - powered by Bikemap
a rövid pálya:

Kerékpáros útvonal
506254 - powered by Bikemap

A verseny különlegességének számít az, hogy felhívjuk a figyelmet a környezetvédelemre, mégpedig úgy hogy figyelmeztetjük a versenyzőket, hogy ne dobják el a szemetet a pályán. A versenyzők az iratkozásnál kapnak több kicsi matricát (amelyen a versenyző rajtszáma szerepel), melyet az elfogyasztandó energiapotlók csomagolására ragasztanak, mikor a célba érkeztek akkor ezeket egy dobozba összegyűjtjük és tombolát sorsolunk.
A nevezési díj 35 lej, melyért minden versenyző egy polót (városunk szobrának a logójával) és egy hot dogot kap.
Iratkozni a város központjában a Gróf Mikó Imre szobra elött szombaton 16 és 18 óra között, vasárnap pedig 7:30 és 9:30 között, a verseny hivatalos megnyítója 9-30kor lesz, a rajt pedig 10 órakor, a díjátadás pedig 17 órakor.
A pályáról, illetve a készülődésről itt találsz képeket.
A további infót majd folyamatosan frissítem. (bővebb infóért megnézheted a ciclism.ro fórumát avagy lassan felkerül több infó a www.jackosport.ro weboldalra)
Jó edzést és hátszelet!

2010. május 12., szerda

Jön a KoЯn a félszigetre áááááááá

Huhh nehéz elhinni még mindig, de itt lesz, remélem, hogy vasárnap lépnek fel, mivel szombaton a cseheknél koncerteznek!

Are you ready?

2010. május 7., péntek

Studió házilag

Két házilag gyártott szoftbox, egy-két vászon meg ragasztószallag és kicsi türelem, íme:
A házilag készült studió